Peete
by on 03 15, 2019
12 views

Szeretek meztelenkedni. Nagyon jó érzés, amikor semmi nem fedi az ember testét. Kamasz korom óta szeretek meztelenül lenni. Amikor serdülni kezdtem, rákaptam arra, hogy nyáron, amikor egyedül voltam otthon, kimentem a kertbe, levetkőztem meztelenre, és úgy játszottam a farkammal. Ebben az időszakban kaptam rá a meztelen pisilésre is. Aztán ez idővel alább hagyott, szinte meg is szűnt a késztetés, hogy bármikor is a szabadban meztelenkedjek.

Pár éve, amikor a Balatonhoz utaztam, úgy döntöttem, a szállásomon mindig meztelenül töltöm az időt. Így is tettem. Kellemes, egyben izgató érzés volt, ahogy a szobámban flangáltam meztelenül, és ruha nélkül aludtam. Ekkor már egy ideje foglalkoztatott a nudizás, és feléledt a vágy, hogy nudista strandra (Balatonakali és Balatonberény) menjek pár napra, vagy naturista kempingbe. (Nemesbük) Amikor a szobámban meztelenkedtem, természetesen nem maradt el a farkammal való játszadozás.

Ekkor ébredt fel bennem ismételten a vágy, hogy otthon is meztelenkedjek. Sokáig nem volt hozzá merszem, így csak éjszakánként a lakásban voltam meztelen. Egészen addig a bizonyos pontig. A kis ördög nem hagyott nyugodni, és a meleg nyári esték/éjjelek alkalmával kisétáltam az udvarra, majd ott levettem a hálóruhámat, ami egy pólóból és egy rövidnadrágból állt. Majd meztelenül sétálgattam az udvaron. Egészen a kerítésig elmentem, miközben élveztem a langyos levegőt és a meztelenség nyújtotta örömet. A kis ördög nem nyugodott, egyre jobban piszkálgatta a fantáziámat, milyen lehet meztelenül kilépni az utcára. Az éjszakai meztelenkedés az udvaron általános dolog lett. Előfordult, hogy a lakásból már eleve meztelenül mentem ki az udvarra, és úgy sétálgattam, pisiltem az udvaron, egészen a kerítésig és a kapuig. Közben egyre jobban felizgultam, és magamhoz nyúltam. Nem kellett sokáig várni, egyik nap megtörtént a gátlások átlépése. A szívem hevesen dobogott, amikor első alkalommal nyitottam ki az utcára vezető kaput, és kiléptem rá meztelenül. Mondanom sem kell, nagyon felizgultam, és nem bírtam megállni, hogy közben ne játszadozzak a farkammal. A helyzet miatt hamar elélveztem.

Ám ez nem volt elég. Mind többet, és többet akartam az élményből. Éjjelente csendben osontam ki, hogy ismételten átéljem ezt az izgalmas dolgot. Egyre merészebb lettem, nem csak pár lépést tettem meg az utcán, hanem amennyire lehetett, lejjebb sétáltam az utcán, a főút irányába. Mivel a ház egy mellékúton fekszik, párhuzamosan a főúttal, ezért amiatt is izgultam, vajon láttak-e mások az elhaladó autókból, amint meztelenül flangáltam az utcán, és a farkamat izgattam. Viszont érdekes módon ez csak fokozta az izgalmamat, jobban felizgultam a tudattól, hogy esetleg meztelenül láttak mások az utcán sétálni. Nem egy alkalommal annyira felizgultam emiatt, hogy még az utcán elspricceltem. Ez sokkal intenzívebb élményt jelentett, mint például a számítógép előtt ülni és pornó nézése közben izgatni magamat.

Egyre merészebb lettem, nagyobb távolságra sétáltam el ruha nélkül. És ezzel teljesen kiszolgáltattam magam, hiszen ha bármi olyan történt volna, esélyem nem lett volna arra, hogy időben felöltözzek. Egyik alkalommal egészen a főútig elsétáltam, sőt, átmentem a főúton, és ott sétáltam egy rövid ideig. Szerintem jó néhány elhaladó autóból láttak meztelenül sétálni. Egyik alkalommal, amikor ruha nélkül sétálgattam, láttam egy nőt a főút szélén sétálni felfelé, míg én az egyik szomszéd ház előtt jártam a szokásos éjszakai sétám során. Mivel a mellékút olyan szakaszán jártam, ahol nem voltak már bokrok, biztosra veszem, hogy látott meztelenül. Egy másik alkalommal meg éppen csak el tudtam rejtőzni a rendőrök elől a bokrok mögé. Akkor már sokszor direkt úgy időzítettem a dolgokat, hogy tudjam: megláttak meztelenül.

És az utcán való masztizás is mindennapos tevékenységnek számított. Már csak az a tudat is felizgatott, hogy az utcán csinálom meztelenül. Nagyokat spriccelve élveztem el minden alkalommal. Volt, amikor éppen csak beértem az udvarra, és már el is spricceltem.

1 people like this.